„Az apa nyitogatja a gyerek ellenőrzőjét.
Matek egyes, durr egy pofon.
Olvasás egyes, durr egy pofon.
Ének ötös, durr egy pofon.
A gyerek méltatlankodva így szól:
- De apa, ének ötös, miért kaptam a pofont?
- Mert két egyes után még volt kedved énekelni.”
Szóval tegnap volt Apák Napja. Gyermekeimet már egy hete próbáltam rávenni, hogy csináljanak valamit. Persze a nagy a könnyebbik utat akarta választani, hogy majd vesz valamit. De hát miért van az anyja? Hogy megkeserítse az életét és nem engedtem neki. Ezen persze beduzzogott és hogy velem kiszúrjon utolsó pillanatban állt neki természetesen. A végeredmény pedig egy nagyon jópofa kis vicces füzetke lett, mindjárt apa kifigurázásával indítva. Tudnotok kell, hogy azUramaLaci elég szétszórt tud lenni, még ha meg sem erőlteti magát. Szóval ha indulunk valahova családostól, mindig kitűzöm, hogy „4-kor indulunk!”. Két órától fél óránként megjegyzem, hogy akkor 4-kor! Persze ¾ 4-kor már lila a fejem, mert az én megítélésem szerint 15 perc alatt még egy férfi sem tud elkészülni. De igen, el tud. Szóval amíg én megmosakszom, felöltözöm, sminkelek, összekészítem a kicsi kajáját, innivalóját, játékokat az útra meg ahova megyünk, bepakolom a váltóruhát, mindezt kihordom a kocsiba, a fiúk felhúzzák a gatyájukat, és már indulhatunk is. Ez úgy működik, hogy beülünk a kocsiba, azUramaLaci visszamegy a slusszkulcsért, vagy a garázskapu nyitóért a házba. Aztán amikor kijutunk a garázsból, eszébe jut, hogy a kistáskám meg hol lehet. És akkor visszamegy a kistáskáért. Ezek után, ha minden jól megy és a napszemüveg már nem maradt benn, el is indulunk. Mi a naggyal pedig ezt végigmosolyogjuk. Na ezt is megörökítette a gyerekem ebben a füzetkében. És milyen jól, az én szemeim pont úgy fennakadva a rajzon, mint a valóságban is ilyenkor.
A kicsi pedig egy rajzot készített. Próbáltam nála elérni, hogy apa meg Ádámka sétál rajzot készítsen, de ő nem az a típusú gyerek, akinek megmondhatod mit rajzoljon. Szóval rózsa, napocska, egy szám, meg madarak. Tényleg szép lett. Ádám rajzhoz való viszonyáról csak annyit, hogy egyszer ül a kis székében, nézeget ki a fejéből. Kérdem tőle, mit csinálsz drágám? Mire ő: Fejben festek. Hát én csak álltam és nem tudtam eldönteni melyikőnk fejében van nagyobb vígjáték! Következő alkalommal papa próbálta meggyőzni, hogy a nap sárga, a felhő meg kék. Ezután egy 20 perce okfejtés jött 4 éves módra, hogy milyen a nap amikor felkel, milyen, amikor nyugszik és egyébként is, a felhő lehet lila, fehér, szürke, de világos kék az soha. A papa dörzsölte a pár szál haját, de szólni azt nem mert! De nekem a kedvencem az, amikor rajzolt és azUramaLaci próbálta megtudni mit fest? És amikor harmadszor is megkérdezte, hogy jó, de mit festesz? A dühös válasz csak ennyi volt: Miért kell mindig mit festeni? Azt hiszem ezt tőlem örökölte, velem szokott hosszan gyönyörködni a nap és a felhő színeiben, én mondom neki mindig, hogy minden olyan színű, amilyennek ő látni akarja. Lesz is még ebből baja rajzórán, de addig jól beleverem, hogy a rajzolás, festészet nem az, amit a tanárnéni látni akar, hanem amit ő majd érez ott abban a pillanatban. Lesz ami lesz! Hát erről még órákig tudnék „okoskodni” Nektek, de vissza az Apák napjához!
Szóval miután azUramaLaci meglocsolta kertet, felhordta a picéből amit kellett és elvitte a szelektívbe az odavalót (csak hogy ne sejtse, hogy ünnepelünk), jöhetett a megérdemelt köszöntő. Nagyon édesek voltak a drágáim, apuka meg is hatódott. Tőlem pedig azt kapta ajándékba, hogy elvittem ebédelni és én fizettem a dugipénzből.
Valamiért az Apák Napja még mindig nem olyan ünnep, mint az Anyáké, de remélem tegnap ti is figyeltetek, hogy legalább egy kicsi gesztust kapjanak az apukák is.
