Katasztrófa. Röviden ennyi. Az nekünk betegeknek és az a szakdolgozóknak is.
Papírforma szerint ma reggel 1/2 -ra megjelentünk a kórházban a négy éves gyermekemmel fül tubus beültetésre. Éhgyomorra, azaz étlen-szomjan. Persze máskor a gyerek nem enni egy falatot sem 9 óra előtt, ma úgy ébredt, hogy éhes és szomjas. És nem akar vizet inni, mert azt nem szereti. Szóval ilyen állapotban 3/4 7-kor kocsiba ültettük és időben megérkeztünk. Ahol is mondták, hogy türelmesen várjunk, mert a gyerekek maradnak a végére! Így ültünk és vártunk. És közben gyűltek a gyerekek, akik egyre türelmetlenebbek, éhesebbek és szomjasabbak lettek. Aztán amikor az egyik szülő szó szerint kiakadt, hogy miért a gyerekeknek kell várni, amikor nem ettek, nem ittak, a nagyon kedves mosolygós nővérke megkérdezte, miért nem ettek-ittak a gyermekek? Műtéti nap a kedd, ma még csak vizsgálatok. A mi és a többiek papírján az állt: Osztályra jelentkezés: szeptember 18, 7:30 órakor. Éhgyomorra!"
Szegény kicsik most végre ettek, ittak és vártak tovább. A türelem pedig csak fogyott. Végre elfogytak a felnőttek, jöhettek a kicsik. Innen mehettünk az aneszteziológiára. Itt a várakozás egy kb. 30 négyzetméternyi előtérben, ahol sem szék, sem ablak, viszont átjáró a műtőbe, az intenzívbe, a liftekhez. Még a falhoz támaszkodni sem lehetett, annyi szabad hely sem volt. Viszont a gyerekek között tologatták a műtött, infúzióra bekötött kis gyermekeket. Ott álltunk úgy kb. 35-40-en és vártunk, amíg megérkezik az orvos. A szintén nagyon kedves nővérke kijött és elnézést kért, de először az intenzív ellátásra szoruló beteg gyerekeket látják el az osztályon, aztán jön az orvos. Ezt mi felnőttek megértettük, de a gyerekek!!!!
Egész életünkben fizetjük a hozzájárulásokat, de az ellátás egyre tragikusabb. Az orvosok és nővérkék kimerültek, a betegek türelmetlenek és elégedetlenek. És itt már a zsebbe-pénz sem segít. A 24 órája dolgozó orvos és nővérke ennél többet akkor sem tud tenni, ha valami csurran-cseppen. A kórházi körülmények, a hiányok nem rajtuk múlnak. A kormány pedig "büntetné" azokat az orvosokat, akik külföldre mennek dolgozni egyetem után? Nekem dolgozott orvos ismerősöm Amerikában 5 évig. Azt hittük elmenet az esze, amikor hazajött. Egy év után azt mondta, nem is az a dühítő, hogy a pénze mennyi, hanem hogy itthon nem lehet gyógyítani, nincsenek eszközök, feltételek. Hogy egy csomó minden van már a világban, amiről itthon nem is álmodhatnak az orvosok, vagy akár nem is hallottak.
Vajon egyszer megérjük itt Magyarországon, hogy kipihent orvosok és nővérek, megfelelő felszereltséggel, képzettséggel, kulturált körülmények között gyógyíthassák a betegeket? Ha igen, még azt kérem, ne a gyerekeket hagyják a sor végére!!!
