Nőkről nőknek (főleg 40 felett)

Nagyfiam érdekes feladatot kapott irodalomból. A kérdés az, hasznos-e az önfeláldozás és meg is kell indokolni a választ. Örültem, hogy ilyesmivel is foglalkoznak,mert ilyenkor kicsit megnyugszom, hogy a gyerekeink érzelmi fejlődésével is foglalkoznak az oktatási intézményekben. De most nem is ez a lényeg, hogy megint az oktatást szidjam, hanem maga feladat. Egyrészt egy fél napos beszélgetést váltott ki, és rengeteg érdekes gondolatot osztott meg velem a fiam. Meglepett néhány gondolatával, mennyire bölcs tud lenni egy gyerek.

Jön a rossz idő, egyre többször szorulunk a lakásba. Bekucorodunk az ágyunkba és olvasunk. Nekem már van pár könyvem, amit majd szeretnék elolvasni az ilyen esős, borús napokban. A gond csak az, hogy én nem szeretek a gépen könyvet olvasni, hiába tölthető le ma már több ezer e-book. Szeretem, amikor a plédembe betakarózva, bevackolva az ágyamba lapozgatok és érzem a könyv illatát.

De a könyvek nagyon drágák. Erre van néhány jó ötletem neked ( a könyvtáron és a baráti cserén kívül persze):

A rukkola.hu oldalon feltöltheted a már megunt könyveidet, illetve cserébe választhatsz másikat. Ez amolyan csere-bere piac, mindenki cserélgeti a már megunt, vagy feleslegessé vált könyveit. Legyen az krimi, kötés könyv, szerelmes regény, szótár, vagy akár tankönyv. Itt aztán tényleg minden van!

Rendben, te nem szereted a mások által már elnyűtt könyveket (egyébként nem csak ilyeneket, hanem akár új könyveket is találsz a rukkola.hu-n). Erre is van egy szuper megoldás. Ha december 31-ig elviszed a Kossuth kiadó valamelyik boltjába a megunt Kossuth, Vento Libro vagy Noran Libro kiadású könyvedet, 40 %-al vásárolhatsz új könyveket a boltjukban.

Ezek igazán nagyszerű lehetőségek, hogy megszerezzük a már rég vágyott könyvet és egy pohár forró csoki, vagy forralt bor mellett olvasgassunk!

Jó szórakozást!

Katasztrófa. Röviden ennyi. Az nekünk betegeknek és az a szakdolgozóknak is.

Papírforma szerint ma reggel 1/2 -ra megjelentünk a kórházban a négy éves gyermekemmel fül tubus beültetésre. Éhgyomorra, azaz étlen-szomjan. Persze máskor a gyerek nem enni egy falatot sem 9 óra előtt, ma úgy ébredt, hogy éhes és szomjas. És nem akar vizet inni, mert azt nem szereti. Szóval ilyen állapotban 3/4 7-kor kocsiba ültettük és időben megérkeztünk. Ahol is mondták, hogy türelmesen várjunk, mert a gyerekek maradnak a végére! Így ültünk és vártunk. És közben gyűltek a gyerekek, akik egyre türelmetlenebbek, éhesebbek és szomjasabbak lettek. Aztán amikor az egyik szülő szó szerint kiakadt, hogy miért a gyerekeknek kell várni, amikor nem ettek, nem ittak, a nagyon kedves mosolygós nővérke megkérdezte, miért nem ettek-ittak a gyermekek? Műtéti nap a kedd, ma még csak vizsgálatok. A mi és a többiek papírján az állt: Osztályra jelentkezés: szeptember 18, 7:30 órakor. Éhgyomorra!"

Szegény kicsik most végre ettek, ittak és vártak tovább. A türelem pedig csak fogyott. Végre elfogytak a felnőttek, jöhettek a kicsik. Innen mehettünk az aneszteziológiára. Itt a várakozás egy kb. 30 négyzetméternyi előtérben, ahol sem szék, sem ablak, viszont átjáró a műtőbe, az intenzívbe, a liftekhez. Még a falhoz támaszkodni sem lehetett, annyi szabad hely sem volt. Viszont a gyerekek között tologatták a műtött, infúzióra bekötött kis gyermekeket. Ott álltunk úgy kb. 35-40-en és vártunk, amíg megérkezik az orvos. A szintén nagyon kedves nővérke kijött és elnézést kért, de először az intenzív ellátásra szoruló beteg gyerekeket látják el az osztályon, aztán jön az orvos. Ezt mi felnőttek megértettük, de a gyerekek!!!!

Egész életünkben fizetjük a hozzájárulásokat, de az ellátás egyre tragikusabb. Az orvosok és nővérkék kimerültek, a betegek türelmetlenek és elégedetlenek. És itt már a zsebbe-pénz sem segít. A 24 órája dolgozó orvos és nővérke ennél többet akkor sem tud tenni, ha valami csurran-cseppen. A kórházi körülmények, a hiányok nem rajtuk múlnak. A kormány pedig "büntetné" azokat az orvosokat, akik külföldre mennek dolgozni egyetem után? Nekem dolgozott orvos ismerősöm Amerikában 5 évig. Azt hittük elmenet az esze, amikor hazajött. Egy év után azt mondta, nem is az a dühítő, hogy a pénze mennyi, hanem hogy itthon nem lehet gyógyítani, nincsenek eszközök, feltételek. Hogy egy csomó minden van már a világban, amiről itthon nem is álmodhatnak az orvosok, vagy akár nem is hallottak.

Vajon egyszer megérjük itt Magyarországon, hogy kipihent orvosok és nővérek, megfelelő felszereltséggel, képzettséggel, kulturált körülmények között gyógyíthassák a betegeket? Ha igen, még azt kérem, ne a gyerekeket hagyják a sor végére!!!

Éjjel 11 óra van, írok pár sort, igazából csak hogy kiadjam magamból az aggódást.

Amikor ti olvassátok a bejegyzést Ádámka már túl van a műtéten. Mi pedig a gyomor- és torokgörcsön. Akinek van gyermeke, tudja miről beszélek.

Vajon van-e olyan nő, aki nem imádja a virágokat? Cserepest, vagy vágottat, nemesítettet, vagy mezeit, de biztos minden nő szívét meg lehet nyitni egy gyönyörű virággal. Nekem nincs kedvenc virágom, kettő kivétellel mindet imádom. Ezt a kettő a szegfű és a gerbera, ami valószínűleg méltatlanul került nálam a sor végére. Szerencsére azUramaLaci nagyon jól ismeri a virágok jóságos hatását a női szívre:) Ezek a csokrok a szépségükön kívül szeretet-üzenetükkel is elvarázsolnak. Nemrég egy ilyen csokor mellé kaptam egy gyönyörű könyvet is, csodálatosnál csodálatosabb virágokról.

Ádámkám imádja a meséket, rengeteget olvasunk el egy nap. Én viszont kezdtem megunni a Bogyó és Babócát, meg az Anna, Peti és Gergő köteteteket, elolvastunk már rengeteg népmesét, állatmesét, verses mesét, klasszikus mesét, csali mesét, stb., valami másra, különlegesre vágytam. El kezdtem böngészni az internetet, így akadtam Bernát Zsolt meséjére. Azon felül, hogy kicsim élvezte, ahogy az ujjainkkal még el is tudtuk mutogatni és is nagyon élveztem, és nagyon kedvesnek tartottam, még a felnőttek számára is. Remélem nektek is tetszeni fog!

Ma ismét egy fantasztikus alkotás Renner Ildikó csoporttársunktól (Mi csajok 40 felett; Csatlakozz a Facebookon!). Ildikóban egy rendkívül kedves hölgyet ismertem meg, aki tele van jósággal és szeretettel. Nyitott szemmel jár a világban és mindig meglátja, ki szorul segítségre. Nem csoda hát, ha írásában is egy sorsot jelenít meg nekünk. Olvassátok nagyon sok szeretettel:

Hétindítónak ismét egy vers kedves csoport társunktól. Nekem az egyik kedvencem.

Bolond a kedvem

Bolond a kedvem, sírva mulatok
Magamban furcsa nótát dúdolok
Nincsen a dalnak se verse, se ritmusa
Szívem ütemét mindenki hallja ma.

Vadul áramló sós-keserű vér
Az élet egyszer úgyis véget ér
Hát bolond a kedvem, sírva mulatok
Magamban furcsa nótát dúdolok.

Ma ismét egy ver egy csoport társunktól. Fogadjátok sok szeretettel!

Bánatomra a nevét most sem szerette volna, ha megírom, pedig szerintem nem okoz nekünk most sem csalódást.

Az önző szerelmesemnek

Ha tudnék szeretni
Mennék temetni bút és bánatot
Akkor még nyerhetnék "bűnbocsánatot"

Ha tudnék szeretni
Mennék elvetni a boldogság magvait
Akkor még meglelném a mosolynak hamvait.

Ha tudnék szeretni
Mennék temetni saját magam
Csak te ne legyél boldogtalan!

De nem tudok szeretni
Úgy ahogy te szeretnéd, hogy szeresselek
Így búcsút intek: Isten veled.

Szerencsésnek mondhatom magam. Mindkét gyerekemmel úgy mond "elsőre" teherbe estem, nem kellett várakoznunk, vásárolgatnunk a teszteket, hogy na vajon most miért késik. De szomorúan látom, hogy csak a mi környezetünkben hány pár vár hiába a baba születésére, mennyi mindent próbálnak ki, min mennek keresztül. És bizony van olyan kapcsolat, ami nem is bírja ki ezt a terhet. Egy - két hete találkoztam egy régi ismerősömmel, ők is hasonló cipőben járnak. 8 éve házasok, 6 éve nem jön a baba. 36 éves és nem érzi teljesnek az életét. Azt mondja, ha ez a beültetés sem lesz sikeres, örökbe fogadnak. Láttam rajta, elfáradt, elkeseredett. Mit mondhatna ilyenkor az ember. Sablonos dolgokat, sorolhatná azokat a módszereket, amikről hallott-olvasott. De bizonyára ezt mind hallotta már ő is és ki is próbálta. Egyszer valahol azt olvastam, hogy nem minden nőnek feladata a gyermeknevelés és ha mégis erre szenteli az életét nem lesz boldog. Lehet, hogy így van, dehogy ezzel nem lehet megvigasztalni egy nőt, aki mindennél jobban vágyik egy gyermekre, az biztos.

Az élet furcsasága - vagy a vonzás törvénye, ki tudja -, pár nappal később a kezembe akadt a Nők Lapja ezotéria magazin (életemben először vettem meg)  és abban a központi téma a meddőség volt. Találtam benne egy nagyon érdekes cikket, ami egy olyan módszert ír le, amiről én még nem hallottam, bár őszintén szólva nem vagyok jártas a témában (szerencsére). Viszont ha te, vagy ismerősöd, családtagod érintett, érdemes elolvasnia a cikket és utána járnia. Egy újabb esély... Én elküldtem a hölgynek, ő még nem hallott róla. Pár napja írt a Facebookon, hogy utána olvasott, beszéltek a férjével, lehet, hogy még ezt megpróbálják.

A cikk az AVIVA módszerről szól. Aviva Gabriella Steiner ma már 83 éves, de módszerét hazánkban is oktatják. Egy-két gyakorlatot a magazin is bemutat. A hölgy egyébként magyar származású és kitalált egy olyan mozdulatsort, amivel az ember képes szabályozni a méhe működését.

A cikk tehát a Nők Lapja ezotéria V.évfolyam 4. számában található.

Érdekes dolog ez az allergia. Ma már minden harmadik ember allergiás a felmérések alapján. A mi családunkban mindenki allergiás valamire.

Nem vagyok az az elvakult környezetvédő, soha nem tüntettem a jegesmedvékért, vagy kötöztem magam egy fához, mert egy ritka madárka lakik rajta. Én azt vallom, hogy a mai ember felgyorsult életritmusa bizony néhány nem környezetbarát magatartást kötelezően vonz maga után. De amit lehet, ami nem rontja az életminőségemet megteszek, és a gyermekeimet is erre tanítom.

Szelektíven gyűjtjük a hulladékot, nem folyatjuk feleslegesen a vizet, energiatakarékos készülékeket vásárolunk (ezt szereti a pénztárcánk is), ami bevált, abból környezetbarát terméket vásárolok, nem dobáljuk el a szemetet, stb.

A minap egy alsós tanárnő ismerősöm kért meg, segítsek egy kis környezetvédelmi anyagot összeállítani a tanítványainak. Neki is megtetszett az alábbi kis video, ezért megosztom veletek is.

Estére pedig két igencsak környezetbarát ötlet: kocsmázás a rég nem látott barátokkal, vagy egy kis biciklizés a gyerekekkel. Jó szórakozást!

Legtöbbünket most lefoglal az iskola kezdés. Hogy illeszkedik be a gyerek az új osztályba, milyenek lesznek a tanárok, hogy fog szerepelni az idén a gyerek, jó iskolát választottunk-e, stb.

Nekem ha az iskola jut eszembe, előbb utóbb eszembe jut egy tavalyi eset, ami a fiam osztályában, hatodik osztályban történt.

Volt az osztályban néhány gyerek, aki a kevésbé erős kezű tanárok óráját ellehetetlenítette. Tavaly egy környezetóra addig fajult, hogy a tanárnő megkérte azokat a gyerekeket, akik tanulni szeretnének, hogy menjenek ki az aulába és ott a lépcsőn ülve tartotta meg az órát. Igen kérem, azok a gyerekek, akik nem akarnak hülyék maradni és kukázni egész életükben,, azok mennek ki a teremből, hogy hallják a tanárt és hogy a maradék (talán ez is a legjobb szó rájuk) nyugodtan üvöltözzön, randalírozzon a teremben. Amikor a gyerek hazajött és ezt elmesélte, első felindulásból, gondoltam bemegyek az iskolába és megkérdezem, nem akarják-e nálunk tartani az órákat, mert nálunk legalább van asztal és szék, meg egy pince a hülyéknek. De gyerekem határozott kérésére meggondoltam magam. Persze amikor eljött a szülői értekezlet (amin persze a problémás gyerekek szülői nem vettek részt), és bejött pár tanár panaszkodni az osztályra (azokra, akiknek a szülei nem is voltak ott), nem bírtam ki és megkérdeztem, igaz-e, hogy az aulában tartott órát a kedves tanárnő. És igen, igaz volt. És tudjátok mi volt az indok? Mert a mai magyar törvények szerint a gyereknek joga van a tanórán való részvételhez, így nem küldhető ki. De szabad akaratából kimehet, így ha az értelmesebb szeretne tanulni és hajlandó kimenni, akkor a termen kívül az óra megtartható. Hát nem lennék tanár! Nálunk ezt még a tanár elintézte egy jól irányzottal, és ha otthon elmertük volna mondani, jött volna a másik. Ma meg annak van joga, aki nem komplett (valószínű a szülei sem), és a tanárnak, illetve a tudásra szomjas gyerekeknek meg semmi.

És még rengeteg történetet tudnánk mesélni, végeláthatatlanul, de nem érdemes. Elnézést kérek mindenkitől, akit megsértettem ezzel a bejegyzéssel, de valószínű azok gyerekei benn maradhattak a teremben, tehát nincs ok sértődésre:)

És nézzük, hogy Amikor Ázsiában tanórán megszólal a mobiltelefon, mit tesz egy tanár (megjegyzem szerintem teljesen jogosan)

Ma már óvodában is tanítanak nyelvet. Játékosan, inkább verseket, dalokat. Sőt, már karon ülő babákkal is lehet angolt tanulni egy bizonyos intézménynél. Valószínű többnél is. Én is elvittem Ádámkámat 10 hónaposan, inkább csak azért, hogy anyuka emberek között legyen. Eredményekkel természetesen nem büszkélkedhetünk:) Nagyobbik fiam óvoda óta tanul németet. Értelmes, okos gyerek, most megy hetedikbe. Vajon miért nem tud németül beszélgetni semmiről (végig ötös volt, sőt volt amikor dicséretet is kapott)? 7 év nyelvtanulás után! Tudom én, hogy az iskolában, ahol 10-15 gyerek van egy nyelvórán (ők ennyien voltak), nem tud eleget beszéltetni a tanár, de ennyire nem? Vagy pár éve tanulja az angolt is. A nyaralásokon én előbb megszólalok, mondom el mit szeretnék egy idegen országban, angolul, mint ő. Én csak a gyárban, pár hónapig tanultam angolt. Illetve tanították. Talán nagy arc kérdése, hogy meg merünk-e szólalni egy idegen nyelven, de azért engem kiborít, hogy 7 év nyelvtanulás után nincs akkora eltárolt, zsigerből jövő mondatkészlete valakinek, hogy nyugodtan beszéljen egy adott nyelven. Emlékszem, nekünk még oroszt tanítottak Soha nem értettem, sőt utáltam, miért kell annyi szöveget, párbeszédet bemagolni. Már értem és köszönöm volt tanáromnak.

Egyszer benn voltam egy nyelvórán az iskolában. A tanár a mondat közepén kijavította a gyerek nyelvtani hibáit! Azt hittem elsírom magam. Már értem is, miért nem beszélnek a gyerekek. Beléjük nevelik a gátlásosságot. Miért, mi nem értjük meg, ha valaki rossz nyelvtannal beszéli a magyart? Nem is érdekel minket, ha egy külföldi borzasztó nyelvtannal kéri a gulyáslevest, vagy kérdezi meg merre van az állatkert. De hiába mondom a gyermekemnek, nem mer megszólalni. Most otthon boldogítom párbeszédek magolásával és beszélgetéssel. A baj csak az, hogy nem valami jól beszélek németül, angolul meg alig. De az arcom elég nagy ahhoz, hogy beszéljek:)

Hogy a nyelvtan milyen nehéz, bizonyságul szolgáljon Sinkovits Imre egy régi Humorfesztiválon előadott remeke:

http://youtu.be/oT4CKxZWpeg

Van, hogy rosszul indul egy nap. Már úgy kelsz, tudod, ez a nap már tönkrement. De én utálom a tönkrement, elpazarolt, felesleges napokat. Pár hete egy volt kollégám ajánlotta nekem egy internetes oldalt. Letölhető ezoterikus könyvek, filmek, zenék. Ott találtam rá erre a 10 perces "örömzenére". Azóta az ilyen elszúrt napokat ezzel a zenével változtatom már kora reggel szépre. Általában csukott szemmel hallgatom, de van, hogy nézem közben a képeket és elképzelem, ahogy magam is azokon a tájakon barangolok. Megnyugszom, tele leszek örömmel és máris indulhat egy újabb csodálatosan szép nap. Ajánlom, próbáld ki a következő borzalmas reggelen és engedd el a rossz kedved! Vagy minden reggelen akár!

http://www.ujkorklub.hu/load/zenek/oromzene/ormonzene_1/32-1-0-1106

Pénteken szülői értekezlet lesz. Új iskolába megy az én drága kincsem, hetedikes gimnazista lesz.

Eszembe jutott az első nap, amikor először ment az iskolába. Fotó az aznapi ruházatról, fotó ahogy veszi fel az iskolatáskáját, fotó, amikor már rajta van, fotó, ahogy megy ki a házból, fotó, ahogy integet a kapuban. És persze aztán visszajött, mert kocsival vitte az apukája. Aznapra szabadságot vettem ki, hogy otthon bőgjek, ne a gyárban.

Hisz még az évnyitót sem hevertem ki. Ültek az elsősök a kispadon, a nagyok pedig füzetet, ceruzát ajándékoztak nekik és közben az igazgatónő szívbemarkoló (legalábbis az édesanyáknak, édesapáknak) köszöntőt mondott. A kép hátulról kb. úgy nézett ki, hogy a padon kis fehér ingesek ülnek, mögöttük anyukák rázkódó válla, melyeket nagy apuka kezek simogatnak. Kicsit vicces volt, de nagyon megható is.

Remélem most pénteken már nem sírok, dehát az én édes pici fiam gimnazista lesz!

És látom, hogy az apukáknak pont ilyen nehéz minden egyes váltás, csak ők jobban visszatartják az érzelmeiket. És van még valaki, aki ilyenkor talán nálunk anyáknál is még jobban elérzékenyülnek, ők pedig a nagymamák. Ezer hála és köszönet érte, fogadják szeretettel Koncz Gábor alábbi gondolatát:

http://youtu.be/RFiLvn1zkTk

A múlt héten volt egy csajos esténk és persze szóba kerültek a férfiak is. Hárman voltunk feleségek és hárman facér csajok. Érdekes volt a két csoport véleménye közötti különbség a tökéletes pasi felvázolásában. Az egyik "tökéletes férfi" amolyan apa-férj típus volt, aki gürizik a családjáért, imádja a gyerekeit, segít a háztartásban, imádja a feleségét. A másik "tökéletes férfi" pedig a vagány, romantikus, pénzes és szórakoztató típus. Gondolom nem kell mondanom, melyik típus melyik csoport ideálja.

A "Mi csajok 40 felett" Facebook csoport egy hölgytagjának alkotásával ismerkedhettek meg ma.

Manapság nem "divat" verset olvasni, vagy verset írni. Így méltatlanul kevés új vers született az elmúlt években. Nagyon örülök, hogy egy csoporttársunk megörvendeztetett minket az alkotásával. Kár lett volna a fiókban hagyni! Sajnos a nevét nem közölhetem, pedig szerintem büszkén vállalhatná. Talán majd a pozitív visszajelzések után, megengedi, hogy feltárjuk a kilétét:)

Olvassátok szeretettel:

Különös éj

Az acélos égen
Óriási erővel
Ragyognak a csillagok
Istenem! Mily' piciny vagyok!
Hallom a csend
Robajló hangját
A szívemen lyukat ütött
Átadom magam, Te gyönyörűséges
Alkoss belőlem üstököst.

Mindig kacérkodtam az írás gondolatával. Az alábbi kis részlet egy talán soha el nem készülő könyvemből való.

Tegnap este egy nagyon kedves barátunk látogatott meg minket. Férfi lévén a fiúk hamar a teraszon kötöttek ki, egy üveg bor társaságában, aztán még egy, aztán még..... Fél 11 körül én elköszöntem tőlük és elmentem aludni. Illetve csak feküdni, mivel a hálónk ablaka a teraszra nyílik, ahol a fiúk már férfias orgánummal beszélgettek, röhögtek. Így elég sok időmbe tellett elaludni, egész vagy öt percig, amikor is a fiúknak eszébe jutott, hogy Laci barátunk így nem tud hazamenni, lehet, hogy kellene egy kis taxi. Így engem keltettek fel, tudok-e taxi telefonszámot. Mint rendes asszony, aki egyébként soha nem közlekedik taxival, felkeltem, hogy keressek egy taxi telefonszámot. Mondanom sem kell, hogy egy női táskában minden van, így taxi telefonszám is:)

Mire megint elaludtam volna, megjött a taxi és a fiúk hangos búcsúzkodásba kezdtek. Ezek után azUramaLaci, aki egyébként három napig képes kerülgetni a saját zokniját a szoba közepén, mint egy házi tündér éjjel fél egykor nekiállt elpakolni, elmosogatni. Csörögtek, zörögtek a poharak, üvegek, tányérok. Felültem az ágyban és röhögtem. Ezt nem hiszem el! Miért pont éjjel jut eszébe, hogy szorgos dolgos háziapu legyen? Nappal miért nem akar az lenni? Miután kiröhögtem magam, azon már csöppet sem csodálkoztam, hogy éjjel egykor kiment, hogy megmártózzon a medencében. Nem is akartam megérteni, inkább elaludtam. És amikor aztán valamikor hajnalban arra ébredtem, hogy álmában azt mondja: "Nekünk nőknek nem egyszerű", és nyilván valóan még álmában is Laci haverjával röhögött rajtunk, nőkön, már csak megcsókolni tudtam az arcát, egyszerűen nem lehetett rá haragudni. Persze reggel forró kávé illatra ébredtem:)

Ahelyett, hogy én elmélkednék Nektek megint a nő és férfi agy különbségeiről (na most megkönnyebültél barátném, ugye?), eszembe jutott egy igen jópofa videó Mark Gungortól. Nézzétek sok szeretettel:

http://youtu.be/K9yXyy5FNRM

Mi nők nagyon sok mindenben vagyunk jók, csak sokszor bátortalanok vagyunk elmondani, megmutatni a világnak.

Ezért (is) született az ötlet, hogy a "Mi csajok 40 felett" facebook csoportban meghirdetem a lehetőséget, hogy bárki alkotását (vers, novella, mese, gondolat, stb.) közzé teszem itt a blogban, névvel, vagy név nélkül, a bátortalanabbak kedvéért és persze mindenki örömére, szórakoztatására. És meg is érkezett az első remekmű. Természetesen drága barátnémtől, Márkus Edittől (hozzájárulását adta neve közléséhez). Edit ezt a mesét Rácz Zsuzsa félperces novellapályázatára írta. Olvassátok szeretettel és remélem bátorságot merítetek ti is, hogy elküldjétek az eddig a titkos fiókban lapuló verseiteket!