A Balaton-felvidék dombjai között bújik meg Vászoly, ahol barátaink telket vásároltak, belefáradva a városi életbe. Itt jártunk a hétvégén.
Vászoly egy igen aprócska falu, közel a Balatonhoz, bizonyos helyeiről gyönyörű kilátással a Balatonra. A falu lélekszáma 300 – 400 fő, sok a betelepülő.. Barátságos, egymást segítő emberek közössége, akik ha kell minden éjjel ellapátolják a havat a szülés előtt álló kismama utcájában, hisz tudják, hogy a férje egyedül nem bírná és ha jön az idő, akkor menni kell. És ezt nem kell kérni, ez természetes mindenkinek. Vagy ha az épp a faluba költöző fiatalasszonynak a párja külföldön dolgozik és elfogyott az aprított tüzelő, egyből ott terem három markos falubeli, hogy ne hozzon már rájuk szégyent egy nő és az vágja a fát, amikor van a faluban férfi is! Csendes, nyugodt kis falu, tele szeretettel és segítőkészséggel. Itt a városban még elképzelni sem nagyon tudjuk ezt…
Itt az emberek szívesen töltik együtt az időt a falunapon, ahova mindenki visz valami kis enni- innivalót, kinek mi van otthon és indulhat a mulatozás. Nem nézi senki, ki mit hozott, mennyit eszik vagy iszik. Aki külsős látogató és nem vitt magával, az a becsület kasszába dobhat be, amennyit gondol.
Szóval ez a hangulat, ez az érzés ragadta meg a mi barátainkat. Amíg nem jártunk itt, nem nagyon értettük, de aztán eljött július 7.
A „Vászolyi Fennmaradásért” alapítvány közel 20 éve minden évben megrendezi a „Vászolyi Nyár” nevű programsorozatot. Hangversenyek a tó közepén felállított színpadon, koncertek, kiállítások, színházi előadások hozzák össze a kis falú közösségét, a szomszéd községek lakóit, a nyaralókat és az olyan „betolakodókat”, mint mi is. A belépő mindenütt becsületkasszás!
A mi látogatásunk alkalmával is volt egy rendezvény. Csak annyit tudtunk, hogy a Forrás színház (egyik tagja, Horváth László helyi lakos) Arany-kor című előadását láthatjuk.
Persze pár percet késtünk, hiszen nem könnyű ott hagyni a Laci pincészet fantasztikus borait, a barátságos kiszolgálást, a kellemes környezetet a balatoni panorámával. Szerencsére nem kezdődött meg az előadás. A rendezvény a faluház udvarára volt megszervezve. Amikor bementünk, egy pillanatra megijedtem, sőt rettentő mérges lettem vendéglátóinkra. Ül a tűz körül a falu lakossága és kukoricát morzsolgatnak, beszélgetnek. Köztük néhány népies ruhába öltözött üldögél elszórtan és ők is morzsolgatnak. Szívem szerint igazi szűklátókörű tősgyökeres városi lévén egyből kifordultam volna. Vittünk magunknak széket, leültünk és már kezdődött is az előadás. A fehér inges – blúzos emberek voltak a színészek, akik közül aki nem szerepelt épp, morzsolgatta lelkesen a kukoricát. A tűz körül nagy kosarakban volt a csöves – amit ha fogyott zsákból pótoltak -, mellette üres kiskosárkák, amikben lehetett elvinni és morzsolni a kukoricát. Elkezdődött az előadás. Nem is nevezném annak, mert az mindenki fejében valami színpados, ülsz és nézel dolog. Inkább úgy kell elképzelni, ahogy nagyanyáink mesélték a régi időkben, amikor összejöttek, morzsoltak és énekeltek. A színészek Arany balladákat szavaltak - meséltek rendkívül élvezetes előadásban, néha egy kis ének- és gitárhanggal fűszerezve. És ahogy oldódott a feszültés, mi is neki álltunk kukoricát morzsolgatni. És ahogy ott ültünk a tűz körül, közben besötétedett, hallgattuk a balladákat és morzsoltuk a kukoricát, mérhetetlen nyugalom és boldogság töltött el. Már hálás voltam, hogy itt lehetek. Az előadás végén feltálaltak egy kis bort, limonádét és töpörtyűs pogácsát, ami mellett elbeszélgethettünk. De én csak ültem a tűz mellett én nem gondoltam semmire. Néztem, ahogy ég a kukorica cső, ahogy pattog a tűz (rajzos, festős ember létemre maga a csoda volt minden színe, mintája) és kiürült az elmém, és megtelt a szívem.
Ha aznap reggel valaki azt mondja nekem, hogy este kukorica morzsolás közben balladákat hallgatok egy isten háta mögötti faluban, biztos szívből jóízűen röhögtem volna ki. Örülök, hogy mégis így alakult. Olyan élményben volt részem, ami leírhatatlan és csak ajánlani tudom mindenkinek.
Másnap tudtam igazán gondolkodni a dolgokon. Két dolog jutott eszembe.
Először is ha így tanítanák a gyermekeinknek az irodalmat, biztos többet olvasnának, biztos kezükbe vennék a szépirodalmat, nem csak a vámpír történeteket. Nem volt magyarázat, hogy mit akart mondani a költő, nem volt történelmi háttér. Egyszerűen hagyták, hogy megéljük. És mi megéltük.
A másik dolog, hogy hálás vagyok magamnak, hogy az elmúlt egy két évben olyan hatalmas változáson mentem keresztül és hajlandó vagyok befogadni az újat és elfogadni, ha valami más. Ennek köszönhetően olyan élményekben van részem és olyan érzéseket élek meg, amiket még soha.
Ha te is szeretnél változtatni, nyitni a boldogságra, első lépésként akár egy ilyen látogatással is kezdheted… Nem fogsz csalódni városi barátom!
