2012. augusztus 17., egy korszak az életemből lezárult. 16 évet töltöttem a munkahelyemen, ahol ma utoljára léptem ki a kapun. Megmondom őszintén, amikor a parkolóban beültem a kocsiba rendesen elkezdtem bömbölni. Néztem, ahogy Ancsika ment be a kapun, hát rossz érzés volt.
Persze csak a régi kedves kollégáim hiányoznak, és nem a körülmények, melyek az elmúlt években körülvettek és mételyezek. Amikor ezt a blogot indítottam, nem is olyan régen, írtam Nektek, hogy gyökeresen változtatni készülök az életemen. Hát ez elég gyökeres változtatás volt nekem, de tele vagyok tervekkel, ötletekkel. Ezek gyökeresen más irányba mutatnak, mint az eddigi életem, de nincs bennem sem félelem, sem kétely a jövő iránt. Csak előre, felemelt fejjel, elegendő eltökéltséggel, nyitottsággal, most még kicsit szomorú szívvel. És persze a háttérben a fantasztikus családommal, az ő támogatásukkal. Másképp nem is menne. Amikor hazaértem kis családom virágcsokorral, gyerekeim készítette ajándékkal várt. Persze, megint bőgtem...hát ez egy ilyen nap már.
A ma este pedig egy üveg boré és a bőgős-röhögős filmeké!
