A tegnapi történetről szeretnék veletek néhány gondolatot megosztani.
Nekem soha nem volt olyan tanárom, aki mint embert kezelt volna minket, nem mint egységeket az iskola gépezetében. Voltak szigorúbb és lazább tanáraim, voltak akiket szerettünk és voltak, akiket nem, de soha nem kaptunk személyre szabott bánásmódot, oktatást. Hosszú napokig disputálhatnánk azon, hogy miért van ez így, de most ez nem érdekes.
A lényeg az számomra, hogy egy ember sorsa mennyire függ attól, hogy már gyermek korában milyen emberek veszik körül. És ők még nem dönthetik el, hogy egy közösségbe akarnak-e járni azzal a pedagógussal, azzal a diáktárssal, vagy akár azzal a nagybácsival. Ezt kapták, ez van. Nekünk, szülőknek a felelősségünk, hogy biztosítsuk gyermekünk egészséges lelki fejlődését is. Rengeteget foglalkozunk a testi fejlődéssel, a lelkivel sokkal kevesebbet. Talán nem is vagyunk rá elég nyitottak. Beszélünk rengeteget, hogy kövérek a gyerekek, és hogy több mozgás, kevesebb chips, de kevesebbet olvashatunk arról, hogy hogyan biztosíthatjuk a gyermekeink egészséges lelki fejlődését. Torna óra kötelező minden iskolában, de a mentálhigiénés foglalkozásokra már nincs pénz. A fiam iskolájában még tantermet sem biztosítottak annak a pedagógusnak, aki egyénként ingyen tartott volna mentálhigiénés foglalkozásokat a gyerekeknek. Félre ne értsetek, nem a torna óra ellen beszélek, rendkívül fontos a gyerekek egészségre nevelése. De ha a lélek nincs rendben, akkor semmi sincs rendben! Vajon miért nem foglalkozunk ezzel is ugyanannyit. Én amúgy is a mai oktatási rendszer ellenforradalmára vagyok, teljesen ostobának tartom azt a rengeteg felesleges dolgot, amit megtanítanak gyermekeinket és rendkívül hiányos a tényleges nevelés (vagy akár nincs is) és hasznos oktatás. De ez egy másik történet.
Nem vagyunk gépek, alkatrészek, amiket ugyanúgy kell beépíteni és karbantartani a gépezetben.
Egy másik dolog, hogy amikor meglátunk valakit, elsőre van egy benyomásunk róla. És ha ez negatív, le is írjuk partnerünket. Ha valaki úgy néz ki, úgy viselkedik, olyant mond, ami nekünk nem tetszik, egyből ítélkezünk (ha nem hangosan, akkor magunkban). Nem akarjuk megismerni, meg tudni miért viselkedik így, miért gondolja így, amit mond. Egyszerűen azt gondoljuk, ez egy hülye, és ennyi. Pedig ha vennénk a fáradtságot és megismernénk azt az embert, meg próbálnánk megérteni, miért viselkedik így, magunk is tanulhatnánk valamit, magunk is többek lehetnénk. Vagy ha nem is akarjuk megérteni, legalább elfogadnánk, hogy mindenki viselkedésének oka van. Ezt nem régen tanultam meg, de azóta higgyétek el, sokkal könnyebb az életem. Azóta az idegesítő kolléga (lásd korábbi blogbejegyzésem) sem idegesítőJ
