Ádámkám imádja a meséket, rengeteget olvasunk el egy nap. Én viszont kezdtem megunni a Bogyó és Babócát, meg az Anna, Peti és Gergő köteteteket, elolvastunk már rengeteg népmesét, állatmesét, verses mesét, klasszikus mesét, csali mesét, stb., valami másra, különlegesre vágytam. El kezdtem böngészni az internetet, így akadtam Bernát Zsolt meséjére. Azon felül, hogy kicsim élvezte, ahogy az ujjainkkal még el is tudtuk mutogatni és is nagyon élveztem, és nagyon kedvesnek tartottam, még a felnőttek számára is. Remélem nektek is tetszeni fog!
BERNÁTH ZSOLT: A VESZEKEDŐ UJJAK
Megesik, hogy a kezünk ujjai is összevesznek. Elhiszitek, vagy sem, bizony
megtörténhet. Saját fülemmel hallottam, hogy van ilyen, és ha gondoljátok, most
elmesélem nektek. Egy nyári délutánon történt. A középső ujjam lustán kinyújtózott,
majd büszkén kijelentette:
- Én vagyok a világ közepe!
A többiek csak bámultak.
- Mi vagy te? - kérdezte a gyűrűsujj.
- A világ közepe - ismételte az előbbi. - Mindent hozzám viszonyítanak. Még
titeket is - tette hozzá, és nagyképűen kihúzta magát. A gyűrűsujj kicsit összeráncolta a
homlokát, de nem volt rest a válasszal.
- Aha - mondta. - A világ közepe. És akkor mit szóljak én? Rám aranygyűrűt
húznak, feldíszítenek, és mindenki, aki szerelmes, és házasodni készül, engem bíz meg,
hogy ezt világgá kürtöljem.
A mutatóujj mindeddig csendben hallgatott, most felnevetett.
- Gyerekek, nincs jobb dolgotok? Nézzetek rám! Észrevettétek már, hogy a ti
cicomátok, hatalmas világközepetek nem ér az égvilágon semmit, ha munkáról van szó?
A gazda engem vesz el_, ha mutatni kell valamit, ha dorgálni kell valakit, és ha
megkóstolja a krémet a tortán, akkor is engem hív segítségül. Ti csak kolonc vagytok a
nyakán, semmi más! Ezt vegyétek tudomásul.
Ezt már nem hagyhatta szó nélkül a hüvelykujj.
- Méghogy kolonc! - füstölgött. - Nekem mondod ezt, aki nélkül a gazda nem
lenne képes semmit megfogni, nem tudna kapaszkodni, és még azt se tudná megmutatni a
világnak, hogy minden rendben van? Miről beszéltek? Bár ami igaz, az igaz, van itt egy
közülünk, aki tényleg nem csinál semmit.
Minden szem a kisujjra szegeződött, aki eddig békésen aludt. Az ujjak bólogattak.
Elfelejtették már a bosszúságaikat, mert végre akadt valaki, akit közösen lehetett
szidalmazni. Felháborodva morogtak egy ideig, ám a kisujj rá se hederített az egészre.
Kényelmesen elnyújtózott, és azt álmodta, hogy egy kisgyerek kapaszkodik belé
meleg kezecskéjével, így vezeti őt az édesapja. Ennyi elég volt a legkisebb ujjacskának,és nem törődött az acsarkodó többiekkel.
