A minap volt egy vendégem. Egy igen kellemetlen vendégem. Egy nagyon kedves jó barátunk felesége, aki nem röstell megjegyzéseket tenni senkire és semmire. Nem foglalkozva azzal hogy megbánt-e, vagy sem. Akkor is kellemetlen jelenség, ha a barátunkkal jön, hát ha még egyedül. Erre volt dolga, gondolta benéz...:(
Ilyenkor a legjobb, ha rögtön az elején megjegyzem: "Jókor jöttél, mert ha egy perccel később jössz, már nem vagyok itthon. Sürgősen el kell intéznem valamit" vagy valami hasonlót. Ilyenkor csak egy órácskát kell elszenvednem.
A kávém finom, de ő jobb szereti a frissen daráltat, annak van igazi íze és zamata. A sütim finom, de amit ő szokott venni, az az igazi, kóstoljam csak meg egyszer! A házam szép, bár nem az ő ízlése (még szerencse, mert gyakrabban tenné tiszteletét). És a következő egy óra csak róla szól. Nekem csak bólogatnom és csodálnom kell.
Közben mindig azon gondolkodom - amellett persze, hogy miért büntet az ég-, hogy miért lehet ő ilyen. Próbálom elfogadni, de ahhoz értenem kellene. Vagy nem? Csak el kellene fogadnom, hogy ő ilyen és kész? Viseljem el, mert egy kedves barátom felesége? Hogy ugyanúgy hozzátartozik, mint a másik barátomhoz az elviselhetetlen színű pink nyakkendője? Őt sem kérem meg soha, hogy ne vegye fel, ha hozzánk jön. Próbálom mindig úgy elfogadni, mint egy tartozékot, egy nyakkendőt, aki ott van és kész.
De miért lesz egy ember ilyen, vagy olyan? Gének? Környezet? Nevelés? Vagy ez mind? Mert ha csak ezek, maga az egyén nem is felelős azért hogy olyan, amilyen. Vagy nevelhetjük magunkat? Ahhoz viszont fel kell ismernünk, hogy olyanok vagyunk, amilyenek. Ehhez viszont valakinek őszintén meg kell mondani, hogy elviselhetetlenek vagyunk. Tehát még sem kell mindenkit feltétel nélkül elfogadnunk, akkor teszünk vele jót, ha elmondjuk neki? (Meg magunkkal is:))
Tudjátok mit? Legközelebb én megmondom, hogy a nekem a frissen darált kávé illata rossz, és hogy a házi süteménynek nincs párja és hogy a házam igenis nagyon barátságos és szép. Ő MEG EGY ELVISELHETETLEN HÁRPIA!
Erről pedig egy vicces beszólás jutott eszembe: "Ha megígérem hogy hiányozni fogsz,elmész?"
