Minap összefutottam a városban egy régi ismerősömmel. Nevét nem írom ki, bár nem hiszem hogy olvassa a blogomat, sőt nem is tudja, hogy van. Nem mintha nem említettem volna neki, de a panaszáradataitól nem igen szokta meghallani mások szavait. Szóval épp kisebbik gyermekem beszólásain vigyorogva sétálok az utcán, amikor meglátom Őt. Hívjuk csak egyszerűen Energiavámpírnak. Már amikor meglátom, érzem, ahogy szivárog ki belőlem minden jókedv, erő és pozitív hozzáállás. Arcomra fagyott mosollyal köszöntöttem, és bár végig azt mondogattam magamnak: „Gyöngyi, csak meg ne kérdezd, hogy van!”, milyen sablonos hülyeség jön ki belőlem: „Szia! De régen láttalak, hogy vagy?” Mentségemre legyen mondva, hogy le voltam fagyva, mint a windows. De gyorsan hozzátettem: „Nagyon jól nézel ki és milyen csinos vagy!” De nem, itt már mindegy volt. Jött az elmaradhatatlan panaszáradat. És közben érzem, ahogy nekem is egyre rosszabb lesz a kedvem. Megmondom nektek őszintén, kevés ilyen ismerősöm van, de ha jó időben észreveszem őket, ha tehetem kikerülöm, vagy úgy csinálok, mint aki rettenetesen siet. Nem szép dolog, nem erre tanított anyukám. De én már sokszor mondom a gyerekemnek, hogy csak pozitív emberekkel vegye körül magát.
„A pesszimista az az ember, aki ha virágillatot érez, körülnéz, hogy hol a koporsó” – szokta volt mondani édesapám. És ez így is van.
Különféle felmérések alapján a pozitív személyiség 50 százalékban genetikai adottság, 40 százalékban a hozzáállás és viselkedés és csupán 10 százalékban köthető az anyagi jóléthez. Tehát mi saját magunk sokat tudunk változtatni magunkon, negatív hozzáállásunkon. Egy korábbi blogbejegyzésben már írtam erről, hogy nálam az első lépés a negatív emberek kizárása volt az életemből. Hát már ez volt vagy 30 %, esküszöm. Aztán meg kell találni mi az örömforrásunk. Az igazi örömforrásunk. Mert persze illik mondani, hogy a gyerekeim, a férjem, stb. De legyünk őszinték, ez mind valakitől való függőség és az igazi örömforrás az csak másoktól független lehet. Én is imádom a családom és imádok velük lenni, de ha úgy érzem, eluralkodnának a negatív gondolatok rajtam, a következőket teszem:
Van egy előre kitalált gondolatom, olyan, ami nagyon—nagyon pozitív és erre koncentrálok erősen. Egyszerre csak egy gondolat lehet a fejedben, bár elég nehéz megtanulni, hogy ez az egy maradjon is benne. Aztán ott van Vivaldi (régen soha nem hallgattam komolyzenét, ma már csak az lazít el), ott az Életrevalók című film, illetve a korábbi blogbejegyzésemben található Örömzene. Mondjuk alapon egy pozitív beállítottságú ember vagyok (már, nem volt ez így mindig) és különösebben gondjaim sincsenek. Amiket mások annak mondanának és feladatnak hívom, amit meg kell oldanom.
A magyar panaszkultúra rendkívül fejlett. Mindig panaszkodunk, Magyarországon divat panaszkodni. Bármire, bárkire. Néha már hülyének néznek, ha te nem teszed, vagy azt mondod, neked minden happy.
Azt mondják a viselkedés kutatók, hogy ennek történelmi okai lehetnek. A diktatúrát átélt nemzetek közös jellemzője a kishitűség, ami forrása a borúlátásnak. Eleve úgy állunk hozzá a problémákhoz (jujj, de rossz szó!), hogy úgy sem tudjuk megoldani. Másik sajátossága ezen népeknek, hogy tagjai „magányos farkasok” , azaz bizalmatlanság miatt egyedül próbálnak mindent megoldani, míg más nemzetek kollektív megoldásokat keresnek.
Ez így még el is fogadható. Amit én nehezen fogadok el, hogy nemzedékekkel később is így lenne. A viselkedéskultúra ugyan látott dolog, de annyi mindent látunk őseinktől, amit nem úgy csinálunk. Csináljuk ezt is másképp. Az én szüleim is olyan panaszkodósak. Tegye fel a kezét, aki rólam is ezt gondolja? Nem látok kezeket!:))
Sokan mondják, hogy minden bajuk forrása a pénz, ha az lenne, nekik nem lenne semmi bajuk. De igen, lenne! Találnának mást, amin sírni lehet. Sok gazdag sírós embert ismerek és szerintem ti is.
Amúgy ha nincs pénzünk kisebb-nagyobb ajándékokkal meglepni magunkat, mozogjunk! A mozgás bizonyítottan növeli a boldogságérzetet. És ha Te most erre azt mondod, ja biztos jobb futni, mint Hawain nyaralni, te sosem leszel igazán boldog! Legalábbis amíg nem változtatsz a gondolkodásodon. Nekem van egy volt kolléganőm, tündéri barátnőm. Ő a legjobb példája a pozitív gondolkodásnak. Kevés pénz, kicsi lakás, beteg anyuka ápolása, rengeteg nevetés, jókedv, kirándulás és csak pozitív gondolatok. Ha olvassa, ő tudja hogy róla van szó, üzenem: Imádlak! Amúgy itt ajánlom nektek Napoleon Hill: Gondolkozz és gazdagodj című könyvét (netről is letölthető pdf formátumban).
De boldoggá tesz az is, ha másokért teszel valamit. A tudat, hogy te is tettél valamit, te is adhattál valakinek, boldoggá tesz.
Ne unatkozz soha! Az unalom generálja a negatív érzetet. Ismered ezt a gondolat hullámot:…unatkozom….ha volna pénzem elmehetnék valahova…..megint a pénz…..csak gürcölök és soha nincs pénzem semmire…..a főnök is mindig szivat......bezzeg a Hidiék…..minden évben tengerpart…..új kocsi……. és így tovább. Egy sima kis unalomból egy perc alatt kideríted, hogy neked a világon a legrosszabb. Ha ehelyett lementél volna a gyerekkel focizni, jól érezhetted volna magad.
Hallgassátok Kowalsky meg a Vega kedvcsinálóját:
