A mai bejegyzésem akár szomorú is lehetne. De nem az, előre is mondom senki ne sajnáljon egy percig sem, nagyon jó dolog történt ma velem. Kirúgtak a munkahelyemről!
Aki követte a bejegyzéseimet, emlékezhet, hogy 16 éve dolgozom ugyanazon a munkahelyen. Hosszú évekig úgy éreztem, haza megyek, amikor bementem dolgozni és csak úgy repültek az órák, észre sem vettem, hogy már este van. Minden áldott nap elégedetten léphettem ki a kapun, hogy ma megint volt értelme ott lenni, megint eredményeset alkottunk.
Aztán múltak az évek, jött a változás szele. Jöttek a szomorú idők, amikor már úgy éreztem szélmalomharcot vívok és megint értéktelen órákat pazaroltam az életemből. De hát pénzből élünk, dolgozni márpedig kell. És teltek a hónapok, évek. Észre sem vettem, ahogy beálltam a savanyúak sorába és tettem a dolgom, mint egy robot. Sajnos rányomta ez a hangulat a bélyegét az egész személyiségemre. Itt fájt, ott fájt, én is panaszkodtam, morogtam, elégedetlenkedtem. Passzív álláskeresővé váltam, azaz olyanná, aki ül a munkahelyén és várja, hogy rátaláljon álmai állása. Tudtam én hogy ez így nem jó, de hát ez van, gondoltam.
És egy nap, ott a gépem előtt ülve, megérkezett a szokásos állás ajánlatok e-mail, köztük a saját munkahelyemre feladott álláshirdetés! Ott ültem és amit éreztem, az a mérhetetlen megkönnyebbülés. Hogy végre muszáj lesz változtatnom! Nincs menekülés, kézbe kell vennem az életem! Akkor ott még csak azt tudtam, hogy ez most nekem nagyon jó, most kezdődik az én új életem! És azt is tudtam, hogy olyan lesz, amilyenné én alakítom és ha nem akarom ugyanolyanná tenni, mint most, akkor változtatnom kell sok mindenen. Elsősorban a gondolkodásomon.
Még aznap este miután lefeküdtek a gyerekek, nekiestem az internetnek és csak olvastam, olvastam.... Hajnalig jegyzeteltem az érdekes gondolatokat, tréningeket, weblapok és könyvek címét. Másnap jelentkeztem egy tanfolyamra, aminek az első lépése egy egész napos konferencia volt nőknek. Hogy hogyan változtassunk az életünkön, hogyan legyünk önállóak. Nagyon élveztem és tudtam, jó úton járok.
Azóta rengeteg könyvet elolvastam, jártam képzésen és konferencián és tudom, helyes az irány!
Napról napra esett le egy kődarab a lelkemről és lettem egyre felszabadultabb, boldogabb és vidámabb. Mára sehol sincs a korábbi énem, családom és barátaim nem győznek dicsérni, mennyire megváltoztam.
De még mindig itt volt az a feleslegesen felemésztett energia, amit elvett tőlem a napi munkám, ahol nem érzetem jól magam (és akkor finoman fogalmaztam). Amikor elmentem szabadságra 3 hete, gondoltam, itt az idő, hogy alkalmazzam a TITKOT! És tudjátok, hogy megint bejött? Dátumra pontosan és úgy, ahogy én szerettem volna. Minden pont úgy történt.
A lényeg, hogy a mai nap aláírtuk a felmondásomat és elkezdődött 41 évesen az én csodálatos új életem!
"Valaminek a vége, mindig valami új kezdete!"
