Egy mai Facebook beszélgetés „ihlette” a mai blog bejegyzésemet.
Ha hallgatjuk az emberek panaszáradatát, gyakorlatilag a nők két dologra panaszkodnak a legtöbbet. Az egyik, amikor szidják a férjüket, a másik, amikor szidják a férjük anyját, hogy mit nevelt ki nekik. Hogy milyen lusta, tesze-fosza, elkényeztetett fiacskájuk van! Valóban mi nők rontanánk el a fiainkat? (Nekem is két fiam van, jó lenne megtalálni a választ)
Bizony elképzelhető, hogy amikor minden kérésüket teljesítve este 10 órakor nekiállunk pudingocskát főzni pici fiacskánknak, előre vetíti leendő menyünk sorsát. Vagy van egy ismerősöm, akinek a fia a lépcsőház ajtóba érve csak azért felcsöngetett, hogy mire felér és leül az asztalhoz anyuci elé rakja a tányér meleg levest. De hát amikor úgy szeretjük őket, miért ne tennénk meg? Azért hogy a menyünknek könnyebb legyen? Annak, aki majd elrabolja tőlünk drága fiacskánkat, pedig sosem lesz olyan jó hozzá, mint mi? Persze ezt én is viccnek szánom és komolyan gondolom, hogy ártunk azzal, ha a gyermekünk minden kívánságára ugrunk és mindent megcsinálunk nekik. Az én tapasztalatom az –persze minden gyerek más-, hogy egy bizonyos korig ez működhet, aztán szép lassan hozzá kell szoktatni gyermekünket (főleg a fiúkat), hogy az élet adok és kapok. A lányok valahogy mintha maguktól is megtanulnák (mást nem, amikor megkapják a fiacskáinkat:)), de a fiúknak kell a tanító.
Te is hallottad már valakitől, hogy a férjem a harmadik gyermekem, akiről ugyanúgy gondoskodnom kell? Ugye te nem akarod, hogy a te gyerekedről is ezt mondják 40 évesen. Nekem is van olyan ismerősöm, akinek a felesége teszi ki minden reggel a ruháját és a férje nem eszik vacsorát, ha ő nem rakja elé. Mondjuk legyünk őszinték, itt nem csak a mama a felelős. Majd elmenne a drágám kétszer zokni nélkül, vagy papucsban dolgozni, szerintem harmadik nap figyelne, csak a zokni el ne maradjon (persze lehet, hogy akkor a pizsi felső marad rajta, de egy-két hét után majd belejön!). Vagy ha már 3 napja nem kapott vacsorát és korgó gyomorral fekszik le, szerintem körülnéz a konyhában, hogy merre találja a hűtőt. Szóval mielőtt mindenért a mamát átkoznánk, nézzünk magunkba is hölgyeim, mi miért csinálunk a férjünkből gyereket? Mi miért nem hagyjuk felnőni? Mert bennünk is ott van az a huncut kis anyuci – anyós! Amíg ezen nem segítünk, ne állítsuk pellengérre a mamát!
Én sajnos nem ismerhettem már az anyósomat, de csupa jót hallok róla. De azt is hallom, hogy bizony ha kellett, megdolgoztatta a fiait. Talán ennek az eredménye, de azUramaLaci egyedül öltözködik, étkezik, sőt ha úgy alakul az én vacsimat is ő készíti. Rendezi a gyerekeket, ha nekem csajos estém van és még csak nem is kell telefonálnom, hogy minden rendben van-e. Na persze ő sem tökéletes, így egy önálló Tecsós bevásárlás azért pár telefonba belekerül:) De ezt nézzük el neki szerintem:)
Sokszor mondják, hogy akinek csak fia van, annak egy gyereke sincs. Kikérem magamnak! Nekem van olyan ismerősöm, akinek két fia volt, aztán már van két „lánya” is. Hogy mit csinált másképp, mint azok, akiknek „rossz” menyük van?
Tiszteletre nevelte őket a nők iránt. Megtanított nekik 3-5 ételt főzni, sütni, amit a nők általában szeretnek. Megtanította őket táncolni, udvariasnak lenni. Rengeteg türelmet tanított nekik. Megtanította nekik, milyen a házimunka. És nem utolsó sorban tiszta szívből, előítélet nélkül szerette mindig minden barátnőjét a gyermekeinek (pedig volt jó pár). Egyszer azt mondta nekem egy beszélgetésünk során, amikor még csak Lackó fiam volt meg és hülyeségből azt mondtam neki, hogy az én aranypöcsű gyerekemnek senki sem lesz jó, hogy abban a pillanatban, amikor ezt még egyszer kiejtem, írtam bele életem nagykönyvébe, hogy magányos öregasszony leszek. És szerintem igaza volt. Imádják a menyei, irigylik is sokan érte. Pedig biztos van, ami neki sem tetszik, de tudomásul vette, hogy ez nem az ő élete. Ő már megtette, amit meg kellett. Bölcs asszony!
